A Shenzhen-öböl felől érkező esti szellő a tenger felől fújt, sós, nyirkos levegőt szállítva, amely több ember haját kócosította a kongresszusi központ főterén. A NAVI Titanium törzscsapata itt állt, és nézte a mögöttük lévő üvegfüggönyfalakat és a távolban lenyugvó napot, de senki sem szólalt meg először. Ez a rendszerint rendezett csapat, amely hozzászokott ahhoz, hogy az adatok és a szabványok magukért beszéljenek, négy nap után ebben a gyorsaságáról híres városban, először zuhant szinte néma csendbe. És ez a csend volt az az ajándék, amit ez a csapatépítő rendezvény a legjobban szeretett volna adni nekik.
A tipikus "alapcsapat-csapatépítő=csúcskategóriás üdülőhely + coaching + csapatépítő játékok" sablonnal ellentétben a NAVI Titanium szándékosan elkerült minden formális megállapodást ezen az úton. Nincsenek jégtörő játékok, nincsenek szlogenekkel ellátott transzparensek, nincsenek divatos bejelentkezési listák. A négy napos útvonal három fő témára bontva volt: valódi iparágak látása, valódi hangok hallgatása és valódi irányok meggondolása. Indulás előtt a csapatvezető csak egy mondatot mondott: "Nem pihenni jöttünk, hanem a második félév koordinátáit kalibrálni."
Az első állomás egy nanshani gyár volt, amely a precíziós gyártásra összpontosított. A műhelyben zúgtak a gépek, az automatizált gyártósorok pedig láthatóan gyors ütemben mozgatták az alkatrészeket.
Ezeknek az embereknek, akik naponta foglalkoznak titán anódokkal, titánötvözetekkel és globális ellátási láncokkal, a workshop ismerős volt, de ennek a látogatásnak más hatása volt. Az európai piacért felelős tag egy importált öttengelyes megmunkáló központ előtt állt, nézte, ahogy a penge finom nyomokat nyom a fém felületén, és hirtelen így szólt: "Mindig beszélünk az ügyfelekkel a folyamatról, de magunknak gyakran vissza kell jönnünk, hogy lássuk, mi is az igazi kézművesség." A látogatás utáni megbeszélésen a csapat nem követte a szokásos megrendelés- és vevőmegbeszélési mintát, hanem hosszan beszélt „magának gyártásáról” – hány folyamaton, hány kézen és hány ellenőrzésen kell átmennie a vevőknek szállított titán anyagoknak, hogy a rajzokon a látszólag egyszerű szám legyen. Ez a vita sok értékesítőt először ráébredt arra, hogy minden általuk ajánlott ár egy egész iparági lánc súlyát hordozza.
A csapatépítés második fő témája Shenzhen legikonikusabb "vállalkozói szelleméhez" volt hozzárendelve. A csapat szándékosan fél napot szánt rá, hogy átfusson Huaqiangbein, a Tudományos Parkon és számos inkubátorral teli környéken. Itt nem voltak kirívó technikai bemutatók, de mindenhol érezhető volt a sürgősség – a finanszírozási plakátokkal borított falak, a bemutatókkal megtelt roadshow termek és a fiatalok tempója mind arra emlékeztette a látogatókat, hogy ez a város nem hisz a lapos fekvésben. A feltörekvő piacok fejlesztéséért felelős fiatalember Huaqiangbeiben állt az ablak előtt, és sóhajtozott, hogy a sencseniek „gyorsan” érezték magukat, és nekünk, akik az iparcikk-kereskedelemben járunk, meg kell tanulnunk türelmet fenntartani a „lassú” iránt a „sebességen belül”. A csapatvezető nem válaszolt, csak előrevezette a csapatot. Tudta, hogy ez a fajta kontraszt maga a legjobb tartalom a csapatépítéshez.
Az utazás harmadik napján napirend nélküli belső megbeszélésre került sor egy tengerparti vendégházban. A törzstagok tucatjai ültek egy hosszú asztal körül, a témák az év eleji előadástól a legrészletesebb ügyfélvitarendezésig bővültek. Nincs házigazda, nincsenek PPT-k – csak végtelen tea és egyre őszintébb szavak. Egy tapasztalt eladó, aki éppen befejezte egy dél-amerikai projekt felülvizsgálatát, nyíltan beszélt néhány olyan pillanatról, amikor a tárgyalások során majdnem elvesztette az uralmát; A műszaki támogatásért felelős mérnök adott üzemi körülmények között a helyszínen bontotta le egy terméksor teljesítménybeli különbségeit, válaszolva az eladók régóta felmerülő műszaki kérdéseire. Ez a kötetlen, napirend nélküli csevegés váratlanul az egész csapatépítő esemény leginformációdúsabb részévé vált. A csapatvezető később azt mondta, hogy az alapcsapatból sosem az edzés vagy az értékelés hiányzik, hanem az a hely, ahol mernek őszintén beszélni, és leteríteni a problémákat.
Természetesen a csapatépítésnek is megvan a maga Sencsenre jellemző relaxációja. A csapat sokáig sétált a Shekou dokk mellett; néhányan értetlenül bámulták a kikötött teherhajókat, volt, aki besurrant a régi tenger gyümölcsei piacára, hogy friss kagylót szedjen a partra, mások pedig a partfalon ültek, és szó nélkül nézték, ahogy a konténerportálok emelkednek és süllyednek. Egy eladó, aki évek óta utazik külföldre, azt mondta, hogy még egyetlen délutánt sem töltött ilyesmivel. A sencseni dokkok a tengeren lebegő konténerekre emlékeztették – mindegyik konténer megőrzi azt a bizalmat, amire néhány távoli ügyfél vár. A vezető elmosolyodott, de nem válaszolt. Tudta, hogy egy egész évben nagy sebességgel működő csapat számára ezek a látszólag „pazarló” pillanatok azok, ahol újra felfedezhető az ítélőképesség.
Az indulás előtti este a csapat talált egy kis kantoni éttermet a Shenzhen-öböl mellett. Néhány sercegő forró fazék, egy fazék gyógytea és néhány párolt tengeri hal – a beszélgetés még mindig a piac, a vásárlók és a jövő évi csaták körül forgott. Amikor a bor enyhe borongást ért el, valaki hirtelen azt mondta, hogy Shenzhen zajos, de ettől az emberek tisztán hallották őket. Az asztal elhallgatott, majd kitört a nevetés. Miután elhalkult a nevetés, mindenki lehajtotta a fejét, és kortyolt egyet a teából, mintha megjegyezne valamit a szívében.
Négy napnyi Sencsenben végzett csapatépítés után a NAVI Titanium törzscsapata hazaindult, esettanulmányokkal, újonnan szervezett útmutatásokkal és újrakalibrált hangulattal teli notebookokkal. A Shenzhen-öböl fényei még világítottak mögöttük, de a csapat tekintete már túljutott a tengeren, és egy távolabbi úton landolt. Ahogy a vezető mondta a visszafelé tartó buszon: "Amit Sencsenben nézünk, az nem mások sebessége, hanem a saját önuralom."
